Te mióta álmodozol, hogy veszel egyszer egy drift autót?
Én úgy 18 éves korom óta.
Már gyerekkorom óta vonzottak az autók, és a száguldás. A szerelő garázsban nőttem fel félig, így valószínűleg ez is csak még jobban erősítette bennem az autók szeretetét. Ott láttam először testközelből, hogyan áll össze egy autó: futómű, motorgenerál, hengerfejezés, szétszedve–összerakva, lépésről lépésre.
Akkor tanultam meg, hogy egy autóban semmi sem „varázslat” – csak munka, logika és odafigyelés kérdése.
Az élet azonban másfelé vitt. Az IT világában találtam meg önmagam, számos sikert is elérve a szakmában. Az autók és motorsport szeretete azonban örökre megmaradt bennem, sorra jártam a rally és drift eseményeket, és egyre nagyobb lett a vágy bennem, hogy végre ne csak kívülről nézzem az eseményeket, hanem részese lehessek.


Ez csak egy hobbinak indult
Egy tavaszi napon érkezett meg bennem az elhatározás,
veszek egy játszós drift autót. Nem tudtam, hogy jó döntés lesz-e, nem tudtam, hogy képes leszek-e rá, csak azt tudtam, hogy kell.
Esténként nézegettem, tanultam, összehasonlítottam. Aztán megtaláltam AZ autót, ami nem volt tökéletes — de őszinte volt. Amikor először megláttam egy csarnokban, és beindult, a hangja egyszerre volt félelmetes és gyönyörű.
Megvettem.
Amikor tréleren hazafelé jöttünk, a hátsó ablakon át néztem az orrát. Olyan volt, mintha figyelne, és azt kérdezné: „Készen állsz?”
Hazavittem, az udvaron túráztattam, köröztem, aztán kimentem a pályára kipróbálni, de még óvatos voltam. Ismerkedtünk egymással, próbálgattam, figyeltem, hogyan reagál, mit bír, hogy csúszik… Legbelül már az első perctől kezdve tudtam:
„Ez az érzés hiányzott.”
Az első igazi pálya napot sosem felejtem el, amikor először igazán megéreztem mire képes egy ilyen autó, a motor vibrált, a gumik füstöltek a szívem pedig végig a torkomba dobogott. Az a néhány óra kocsikázás minden elfeledtet, és úgy éreztem:
Végre igazán élek, végre igazán szabad vagyok!
Szét kellett szedni, hogy megértsem
Ahogy egyre többet mentem az autóval, én is egyre tapasztaltabb és bátrabb lettem, éreztem, hogy az autóban és bennem is több van, láttam már, hogy hol vannak az autó határai és a hibái.
Azon vette észre magam, hogy csak azon járnak a gondolataim, hogy mit lehet rajta átalakítani, hogy tudnám a legtöbbet kihozni az autóból.
Már nem csak az volt cél, hogy „legyen egy drift autó”. Inkább az, hogy ha már elkezdtem, az alapoktól, rendesen akarom csinálni!


Így kezdődött az építés
Szétszedtem darabokra, elvittem bukócsövezni.
Megértettem minden vezetékét, minden csavarját.
Megtanultam tervezni, hegeszteni, elemezni, javítani.
Megtanultam, hogyan működik valójában — nem papíron, hanem a gyakorlatban csinálni.
Kerestem kész megoldásokat a drift építésekre, konzolokat, tartókat, kiteket… de rájöttem: ezek nem léteznek úgy, ahogy tényleg működniük kellene.
Innen jöttek a saját megoldások: 3D szkennelés, egyedi tartók, átgondolt kialakítások és saját logika, átgondolt működés ott, ahol mások csak toldoznak.
Ahogy az autó összeállt, lassan összeállt bennem is a felismerés
Ez a tudás másnak is segíthet.
A rendszer nem csak nekem érték, ez már több, mint egy építő projekt.
Amikor először megmozdult az autó úgy, ahogy megterveztem, megépítettem, kigondoltam… nem egy autót láttam.
Hanem azt, amit ez a világ jelent -nekem:
-precizitás
-erő
-élet
-szabadság
-fejlődés
-tűz
Az érzés felülmúlhatatlan, amikor a saját kezed munkája süvít az aszfalton, és érzed hogy bármire képes vagy, ez az igazi szabadság amiért érdemes élni.


Ekkor született meg bennem a FightZone X
Nem egy webshopként, nem egy üzletként született, hanem egy felismerésből.
Abból a felismerésből, hogy ha én meg tudtam építeni a saját szabadságomat, akkor másoknak is meg tudom mutatni, hogyan induljanak el ezen az úton. A FightZone X azoknak szól, akik nem várnak arra, hogy egyszer majd készen álljanak. Azoknak, akik el mernek indulni, hajlandók tanulni, hibázni, újrakezdeni — és közben megépíteni a saját szabadságukat.
Amikor először vittük ki az autót a pályára, komolyabb hiba nélkül teljesítette a napot. Ez számunkra nemcsak sikerélmény volt, hanem visszaigazolás is: a saját megoldások működnek ott, ahol igazán számít, a pályán.
Azóta minden pályanap egyben teszt is. Itt próbáljuk ki, finomítjuk és pontosítjuk az alkatrészeinket, valós terhelés alatt, valós körülmények között.
Folyamatosan bővítjük az alkatrészeink listáját is. A bevált alkatrészeket felkutatjuk, beszerezzük, beépítjük és forgalmazzuk, miközben a saját fejlesztéseinket is lépésről lépésre tovább építjük. Nálunk minden megoldás ugyanabból a szemléletből születik: tapasztalatból, tesztelésből és működő gyakorlatból.
A saját megoldásaink nem csak papíron vagy elméletben állják meg a helyüket. A saját autónkban és ügyfeleink projektautóiban is bizonyítottak.
Ez adja a FightZone X alapját: abból építünk, amit mi magunk is használunk, tesztelünk és vállalunk. Mert számunkra ez az egész sosem csak az építésről szólt, hanem arról az érzésről, amiért érdemes belevágni.
Arról a pillanatról, amikor megszűnik a külvilág, és pontosan érzed, hogy élsz.
Mi ezért csináljuk. És ezért építünk olyan megoldásokat, amelyek nemcsak jól néznek ki, hanem működnek is nagy terhelés alatt.
A FightZone X ezért több, mint egy márka.
Egy olyan közeg, ahol az élmény, a technika és a valós teljesítmény találkozik.
Mert a szabadság nem érkezik meg. Megépül.
Lépj be a zónába
Légy része annak, ami épül.
Iratkozz fel, és elsőként értesülsz az új termékekről, tartalmakról, videókról és eseményekről.
„A szabadságot nem kapod. Megépíted.”
